Egyszer azt mondtam matekórán, ha síkidom lennék, ötszög szeretnék lenni. A tanárnő azt mondta, legyek inkább tizenkétszög, a tökéletesség jelképe, törekedjek a tökéletesre.
Persze mi az egyáltalán. Mitől tökéletesebb egy tizenkétszög, mint egy kör?
Nekem az ötszög jobban tetszik. De abból sem szabályos lennék. Inkább olyan házikó-alakú, amilyet még az oviban rajzoltunk.
Ha szám lennék, nyolcas lennék. Az megfordítva a végtelen jele.
Állatként a sarki csér bőrébe bújnék, hogy a költő- és telelőhely között akár 20 000 kilométert is megtéve, évente kétszer átszeljem a Földet.
Virágként csak egy egyszerű tulipánt választanék – lehetőleg Hollandiában.
Ha könyv lennék, csak egy névtelenül írt vers lenne bennem. A második oldalon. Esetleg novella.
Ha napszak lehetnék, hajnal lennék.
Ha nap, akkor hétfő vagy szombat.
Időjárásként nyáresti szellő, esetleg csendes havazás.
Sarki fény vagy egy bárányfelhő.
Ha bármi mást választhatnék, talán a levelet választanám – hulló falevél, vagy színes borítékba zárt üzenet.
Ha hang lennék, patakcsobogás vagy dübörgő vízesés szeretnék lenni.
Ha illat, karácsonyi fenyőillat.
Ha egy hajóhoz tartoznék, a vitorla lennék.
Ha szín, akkor a fehér.
Ha mesehős, akkor Hamupipőke.
Ha írásjel, akkor hieroglifa.
Ha a görög ábécé betűje, akkor omega.
Ha történelmi esemény, akkor a bostoni teadélután.
De lehetnék kézfogás is. Vagy pillanat. Vagy négylevelű lóhere.
Mindig túl sok a lehetőség.
